Forrás: link
Tóth Attila nevét a szemfülesebb rock rajongók már a Mindfields Factory zenekar kapcsán is megismerhették, azonban szélesebb körben a Társulat című műsor révén figyeltek fel rá. Torda megformálása mellett, olyan csapatokban énekel/énekelt, mint a Dirty Dance, Griff, Rubicon, stb. Most Rudán Joe helyén a Pokolgép frontembereként is üdvözölhetjük. A csatlakozásáról és pályáját érintő egyéb történésekről érdeklődtem.
Kezdjük a beszélgetést talán a legaktuálisabb hírrel veled kapcsolatban. A Pokolgép énekesi posztját töltöd be 2010. május 1-től. Még friss a bejelentés, de hogy érzed magad a zenekar tagjaként?
Régi álmom vált valóra azzal, hogy a Pokolgép frontembere lehetek. Ami nagyon fontos számomra, hogy nem csak zeneileg találtam meg a helyem, hanem úgy érzem, emberileg is minden szempontból egymásra találtunk a zenekar tagjaival.
Mesélnél kicsit, hogyan zajlott a felvételed? Meghallgatás során, személyes felkérés kapcsán vagy esetleg Te ajánlottad magad a megüresedett pozícióra?
Pinyő hívott fel, hogy menjek be hozzájuk meghallgatásra. Természetesen nem kellett kétszer mondaniuk, a megbeszélt időpontban ott voltam, izgultam és énekeltem. Úgy váltunk el, hogy még zajlanak a meghallgatások, de mindenképpen értesíteni fognak a döntésről.
A zenekar életművével, ha jól tudom tisztában vagy, ismered a dalokat. A csapat repertoárjából kellett előadnod dalokat, vagy más, tőled származó felvételek miatt döntöttek melletted?
Igen, ismertem a dalok nagy részét, a Pokolgép nevét sok iskolapadba belevéstem annak idején. A meghallgatáson Pokolgép dalokat kellett énekelnem, de a zenekar tájékozott volt az eddigi „munkásságomat” illetően.
Személyesen ismerted a zenekar tagjait, vagy a próbákon találkoztatok először?
A meghallgatáson találkoztunk először.
Arról tudsz valamit, hogy rajtad kívül kik voltak még esélyesek a posztra?
Úgy tudom a zenekar is megkeresett pár embert és nagyon sokan jelentkeztek maguktól. Neveket nem igazán tudok, én is csak olyan találgatásokba tudnék bocsátkozni, amelyek különböző fórumokon megjelentek.
A Pokolgép belső dolgai mennyire voltak számodra ismertek, esetleg a bekerülésed már folyamatban volt a váltást megelőzően és ezért tűnt kívülről nézve olyan gyorsnak a csere?
Nem tudtam arról, hogy történni fog bármilyen változás a Pokolgépnél. Több barátom is felhívott, hogy jelentkezzek énekesnek, amikor megjelent a Pokolgép weboldalán a hír. Ezzel egyidejűleg keresett meg a zenekar is.
Az előző énekesekről (Kalapács, Rudán) mit gondolsz? Kinek az énekstílusa áll hozzád közelebb, és melyik éra volt meghatározó számodra?
Mindketten eléggé meghatározó egyéniségek ebben a műfajban és büszke vagyok rá, hogy az utódjuk lehetek. Én a „Kalapácsos” korszakban nőttem fel.
Miben tudsz, és miben akarsz más lenni, mint ők? Kaptál esetleg instrukciókat Kukovecz Gábortól?
Igen, kaptam instrukciókat. Arra kért, hogy legyek önmagam. Bízom benne, hogy a közönség elfogad és azon leszek, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsam.
Képzett énekesként mit gondolsz, mennyire nehéz Pokolgép dalokat előadni? Van olyan dal, ami technikailag megerőltető lehet a koncerteken?
Van egy-két nehezebben énekelhető dal, amelyek tanulásába kicsivel több energiát kellett fektetnem, de azt gondolom a színpadon minden rendben lesz.
Egyébként van kedvenc lemezed, dalod a zenekartól?
Sok mindent fel tudnék sorolni, talán az Újra születnék című dalt emelném ki.
Mit gondolsz, rajtad vagy a zenekar tagjain van most nagyobb nyomás?
Azt gondolom, hogy a nagy változások, tagcserék egy zenekar életében sem mennek könnyedén, hiszen újra fel kell építeni sok mindent és bízni benne, hogy a közönségnek is tetszeni fog. Én a magam részéről kihívásnak tekintem, szeretnék megfelelni a zenekarnak és a közönségnek egyaránt.
Rutinos előadóművésznek számítasz. Van azért izgalom benned a Pokolgép, veled való bemutatkozását illetően?
Igen, van bennem izgalom, hiszen két ilyen énekes után nagyon magasak az elvárások irányomban.
Mit vársz ettől az együttműködéstől, illetve a csapat rajongótáborától?
Mindannyian egyformán komolyan vesszük a zenélést, ugyanúgy gondolkodunk dolgokról, bízom benne, hogy mindez a zenekar javát szolgálja. Remélem, hogy a közönség is elfogadja a változásokat.
Új albumról is szólnak a hírek, ami ezek szerint már veled készül el. Vannak információid a dalokról, illetve mikorra várható a lemez?
Most a próbákkal vagyunk elfoglalva, tudomásom szerint őszre van az új lemez tervezve.
Elég sok mindennel foglalkozol, mint előadó. Melyik ága a legkedvesebb számodra és mit tekintesz a legnagyobb kihívásnak?
Úgy érzem, a jelenlegi életem a kihívásokról szól, hiszen a színházban és a zenélésben is új időszak jött, mindenhol bizonyítanom kell, de engem ez éltet, ez visz előre. A színház és a rock-metál zene az életem.
Mit gondolsz, a Társulat és Torda szerepe milyen mértékben és irányban változtatta meg az életed?
Egyrészt egy igen jó időszaka volt az életemnek, hiszen végre ezen a területen is kipróbálhattam magam, sok volt a sikerélmény, jó volt a hangulat, másrészt a tv nyilvánossága által többen felfigyeltek rám, akik addig azt sem tudták, hogy létezem.
Zenei önéletrajzodban melyik múltbéli tevékenységedet tűnteted fel elsőként, mire vagy a legbüszkébb?
Nem létezik sorrend, nehéz is lenne felállítani, hiszen különböző műfajokról van szó.
Volt olyan momentum a pályafutásod során, amit ballépésként értékelsz, és ma már másképp csinálnál?
Csak azt sajnálom, hogy bár mindig is a zene éltetett és már fiatalon is foglalkoztam vele, viszonylag későn eszméltem, hogy sokkal komolyabban és csak és kizárólag ezt akarom csinálni. Most érzem azt, hogy a helyemre kerültem szakmailag.
Forró még a hír, hogy a Griff zenekarral különváltak útjaid. Erről elárulhatsz valamit?
Sajnálom, hogy így alakult, a zenekar tagjai egyben a barátaim is, az életemben bekövetkezett változások sajnos lemondásokkal is járnak. Közös meglátás volt, hogy nagyon nehezen tudnánk összeegyeztetni a fellépéseket.
Zárásként annyit kérdeznék még, hogy a névjegykártyádon mi szerepel, illetve ha most újat készítesz, mit tüntetsz fel a neved alatt?
Nincs névjegykártyám, azt gondolom, hogy ezen a pályán nem az számít, hogy én mit írok a saját nevem alá...